Nagy Zsolt, színész

Pontosan nem tudnám meghatározni, jelenleg hol tartok a pályámon, mert örökké változik minden körülöttem. Magamat nehezen tudnám rangsorolni, meg nem is lenne értelme. Amit meg kívülről kapok, azt mindig megnézem, ki mondja. A múltamról nem mesélek (meséljen a múltam, ha nem mond semmit, akkor bumm), a jelenem pengeélen élem. Szabadúszó vagyok, ami egyre keservesebb kenyér. Hová tartok? A temetőbe, minden kétséget kizárva. A jövőtől jó munkatársakat várok, egészséget azoknak, akiket szeretek és még…

Czukor Balázs, színész

Szeretek előbb ott lenni, a második sorban ülni, a nadrágom térdig felhúzni, nem rágyújtani, hosszan figyelni, a lényeget megérteni, valakinek elmondani.

Kerekes Vica, színésznő

A pozsonyi színművészeti egyetemen végeztem, 2005-ben. Felvidéki lány vagyok, Füleken születtem és éltem 20 éves koromig. A színművészeti után Szolnokra szerződtem, ahol két évet töltöttem. Most szabadon mozgok a pályán, Szlovákia, Csehország és Magyarország közt ingázom. Színpadon voltam többek között Ophélia, Hermia, Mária Magdolna, Izolda, Odett (Az Eltűnt idő nyomában), Júlia (Egy szerelem három éjszakája). Filmjeim: Végállomás, Démonok, Megszegett ígéret, Szégyentelen, Esőtündér, Mázli, Bakkermann, Egy, Kísértés, Ki-Be / Tawaret, Odaát, Felnőttfilm. A nyáron elkezdtem forgatni egy cseh-lengyel koprodukcióban készülő háborús filmet, melynek női főszereplője vagyok. Leforgattam két magyar kisjátékfilmet, az egyiket (Képesség) Ukrajnában, a másikat (Finálé) Budapesten. Szeptember elején Szlovákiában filmre visszük Lev Tolsztoj Ördögök című művét. Közben Platonovot próbálok, Balázs Zoli rendezésében, amelyet októberben mutatunk be a Tháliában.

Én azt vallom, mindegy hogy mit csinálsz, sétálsz-e vagy dolgozol, eszel épp vagy szeretkezel, csak egy a fontos, élvezd!

Huszár Zsolt, színész (1971. július 12. - 2011. szeptember 17.)

“7 éve az Új Színház tagja vagyok. Korábban játszottam az R.S.9-ben, Szkénében, Stúdió K-ban, vidéken számtalan helyen, a Katona József Színházban, Radnótiban, Tháliában, Operában. Alapítótag voltam Krétakörben, Anyaszínházban, Neptun Brigádban. Filmekhez is volt szerencsém, Szabadság, szerelem, Budekeszi srácok, Intim fejlövés, stb…Rengeteg álmom van, amit szeretnék valóra váltani azokkal az emberekkel, akiket még hitelesnek tartok. A többi maradjon titok.”  (Részlet a 2010-es Lami Juli újságírónk által készített interjúból.)

Pazár Krisztina, balett-táncos

Késôn érô típus vagyok, lassú és hosszú folyamat volt, mire idáig eljutottam. A Balettintézetbe is csak azért felvételiztem, mert nyolcosztályos gimnáziumba szerettem volna járni, és ez is egy volt közülük. Aztán felvettek, de nekem semmi elôképzettségem nem volt, azt sem tudtam, mit kell csinálni, én inkább babázni szerettem volna. Harmadik évben azonban kaptam egy balettmestert, aki fantáziát látott bennem, és az ô segítségével elkezdtem sikereket elérni. A Balettintézet után felvettek az Operába, majd három évet Stuttgartban töltöttem, Európa egyik legnevesebb társulatában. Mikor visszajöttem, Bajári Levente készített egy darabot kettőnk számára, amellyel külföldön és itthon is nyertünk díjakat. Levivel csodálatos dolgozni, most is két darabunk fut éppen, amelyek segítségével – úgy érzem – meg tudtunk szólítani egy új réteget. A balettal kapcsolatban sokan megrekedtek valahol a tütü és a Hattyúk tava között, mi pedig olyan modern darabokat csinálunk, amelyek alapjául a klasszikus balett szolgál, új köntösben, és mindez a fiatalok elismerését is kivívja. Hogy mi lesz tíz év múlva, egyelôre nem tudom. Nagyon vonz a külföld, végigkísérte a pályámat és ez mindigis így lesz, ugyanis más országok balettélete nagyon inspirál és rengeteget lehet tanulni belőle. Bármit is hoz a jövő, egy biztos: még nem táncoltam ki magam.

Bajári Levente, balett-táncos

A Magyar Nemzeti Balett első magántáncosa vagyok, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy érdemben és korban egyaránt pályafutásom csúcsán vagyok. Rengeteg szép szerep és díj, és persze verejtékes munka vezetett idáig. Boldognak érzem magam, mert amiről gyermekként álmodtam, megvalósult, és ezt nem mindenki mondhatja el magáról. Megszállott vagyok a hivatásomban. Nemrég alkotóként is debütáltam, koreográfiáimmal bejártam a világot. Most is egy új duetten dolgozom partneremmel, múzsámmal, segítőmmel, Pazár Krisztinával, amelyet novemberben mutatunk be az Operaház színpadán. Előbb azonban részt veszünk a Világsztárok az Operában Balettgálán, amely szeptember 25-én kerül megrendezésre. Mellette a repertoárdarabokban táncolok, az Elfújta a Szélben Rhett Butlert alakítom, a Romeó és Júliában a címszerepet. A jövőmet mindenképp színház-közelben képzelem el. Remélem, később kiforrott koreográfusként működöm majd, és számos tervem valósul meg a színpadon. Feladatomnak érzem továbbá az új generáció kinevelését, igyekezni fogok úgy átadni szerepeimet a fiatalságnak, ahogyan az nekem örömet, élvezetet okozott. Szeretném, ha ez a műfaj mindig fennmaradna, és méltó helyet foglalna el a művészetben. Nem titkolt vágyam egyszer egy saját balettegyüttest vezetni, és sikeressé tenni.

Vágó Réka, cipőtervező

Egy lépéssel beljebb - ott vagyok. Kicsi voltam, megnőttem, most nagy vagyok. És majd megint összemegyek, amikor megöregszem. Táncoltam és sokat verekedtem az öcsémmel. Most már kevesebbet táncolok, és nem verekszem, mert sokkal erősebb a kis szenyó (amúgy imádom). Egyébként cipőtervező vagyok, és egyben szerencsés is, hogy pont az a munkám, amit nagyon szeretek csinálni, és mindig találok valami inspiráló dolgot, amitől újra és újra kedvet kapok a tervezéshez, az alkotáshoz. Nem várok semmit és semmire, megálmodom, amit szeretnék és megteremtem. Ha kell, hogy várjak, míg beérik valami, akkor megállok kicsit, mondjuk bevárom magamat, a pillanatot, valami ilyesmi. Imádok képeslapokat kapni külföldről, de abból egyre kevesebb van, pedig szeretem, szeretem az időt, aminek nyoma van. Mire vágyom? Világot látni, arra. Utazni sokat, azt nagyon szeretek.

Haumann Máté, színész

Nagyon boldog vagyok a pályámon, de sosem elégedett, mert mindig lehet máshogy, esetleg jobban vagy merészebben vagy intenzívebben vagy esetenként nyugodtabban, pontosabban vagy mélábban, netàn kisebben vagy nagyobban vagy szélesebben vagy keskenyebben vagy hangosabban vagy halkabban vagy durvábban vagy finomabban vagy négyszögletesebben vagy kerekebben vagy színesebben vagy feketén vagy fehéren vagy fekete-fehéren, az anyanyelvemen vagy más nyelven játszani…de mindenképpen játszani! Ez a mohóság, más szóval kíváncsiság jellemzi a múltbéli, a jelenlegi, de ahogy elnézem, nagy valószínűséggel a jövőbeli énemet is.

Kiss Rudolf Péter, operatőr

Gyerekkorom óta érdekelt a film. Emlékszem, amikor Hvaron szerb felirattal láttam az E.T-t egy kertmoziban, vagy amikor apám azzal várt haza a suliból, hogy megszerezte fordítós VHS-en azt az időutazós filmet német szinkronnal, magyar hangalámondással. A Vissza a jövőbe 1-et. Arra is emlékszem, amikor 15 évesen láttam az Iván gyermekkorát. És Antonionit. Vecsernyés János, Lajos Tamás és Almási Tamás voltak a tanáraim az egyetemen, akiknek nagyon hálás vagyok, hogy átadtak egy látásmódot, egy megközelítést, egy munkahipotézist, de ugyanakkor folyamatosan elbizonytalanítottak. Számomra a legnagyobb siker, ha dolgozhatom. Azt szeretném, ha a jövőben sokkal nagyobb felkészültséggel, motivációval, tudással és alázattal állhatnék ott egy fénymérővel, őszinte rácsodálkozással.

Téby Zita, színésznő

Most a Szputnyik Hajózási Társaság - Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet-Laborban dolgozom már egy éve, és jövőre is itt fogok. Továbbá Pécsett egy általam nagyon kedvelt előadásban játszom: Parasztopera Mohácsi János rendezésben. Egy éve diplomáztam a kaposvári színész szakon. Szeretnék jól megírt szerepeket eljátszani. Szeretnék dolgozni Porogi Dorkával, aki most még a marosvásárhelyi egyetem magyar nyelvű színházrendező szakára jár, és jó rendező. Szeretnék filmezni.

Iváncsics Bence, hangmérnök

Gyerekkorom óta mindig is foglalkoztatott a zene és a hangok világa. A családi hagyománynak megfelelően korán elkezdtem hangszeren tanulni, majd a későbbiekben mindent megtettem azért, hogy még közelebb kerüljek a hangok világához.Tanulmányaim során mindig e terület felé húzott a szívem, és minden szabadidőmet a hangok és azok képzésének technikai hátterének megismerésével töltöttem. Egyetemi tanulmányaim megkezdésével egyre közelebbinek tűnt a cél, hogy ezzel kapcsolatos területen tudjak majd elhelyezkedni. A hosszú várakozás és vágyódás után nagy örömömre ez megvalósult, és lassan négy éve dolgozom több olyan stúdiónak is, amilyenekről mindig is álmodtam. A filmes és a tévés munkák nagyon közel állnak a szívemhez, megunhatatlan örömet jelent, amikor dolgozhatom egy produkción, és minden mást kizárva egy külön világban érezhetem magam. A film és a hang mindig az életem részét fogja képezni, és remélem, hogy egyre több lehetőségem lesz arra, hogy annak élhessek, amit mindennél jobban szeretek. A jövővel kapcsolatosan leginkább ez a szeretet,”függőség” hajt, az a soha meg nem unható varázs, amit az alkotói munkák e formája ad nekem. Ez az, amire mindig szükségem lesz. Ez a legfontosabb. 

Kiss Wanda, vágó

Minden nap azt csinálom, amit szeretek, és ez nagyon jó érzés. Ráadásul minden munka, bár technikailag ugyanaz, új és új feladatokat, kihívásokat és örömöket tartogat. Amikor a vágás végéhez érünk, szinte mindig én vagyok a legkíváncsibb, milyen lett a végeredmény, és hogy mit szól majd a kész filmhez a közönség. Ezek a mindennapi örömök, kihívások és feladatok éltetnek, úgyhogy nem is vágyom másra, csak hogy mindig ezt csinálhassam.

Klem Viktor, színész

Sosem voltam erőszakosan elhivatott, mégis valahogy túl sok jel mutatott arra, hogy színész legyek. Kifele sokáig azt kommunikáltam, nem akarok színész lenni, mert nagyon távolinak tűnt, csak kacérkodtam vele, és féltem a kudarctól. Mégis életemben nem voltam olyan magabiztos, mint a felvételin a Színművészetire. Színésszé válni hosszú folyamat, úgy érzem, valahol az álmodozáson már túl, de még nagyon az elején vagyok. Még nagyon sokat kell dolgoznom, most a legkisebb ugrifüles vagyok egy nagyon jó színházban, ahol próbálok minél többet tanulni azoktól, akiket tisztelek. Arra vágyom, hogy megtartsam a kiváncsiságomat száz év múlva is, miközben tapasztalattal és rutinnal vértezem fel magam. Szeretnék színészként éretten viselkedni, úgy, hogy közben soha ne menjen el a kedvem a játéktól.

Erdős Sára, színésznő

Pályánkívüli lettem és itthontalan, úgyhogy nekivágtam a világnak, hogy megnézzem, milyen Magyarország kívülről.

Szimler Bálint, filmrendező

Azt gondolom, az ember sosem tudja igazán, hogy hol tart a pályáján. Ebben a szakmában nincs olyan, hogy a csúcsra érni. Nem feltétlenül a díjak mennyiségétől függ, hogy milyen vagy és hol tartasz. A cél csak az, hogy jó filmet csináljak, vagyis olyat, amelyet én jónak tartok, szeretek. Ez kifelé önzően hangzik, de azt gondolom, ez a műveszlét egyik legfontosabb szabálya. Ha a filmek száma alapján nézzuk, akkor én még a mínusz első szinten járok. Két kisjátékfilmet csináltam eddig, melyek mellett kiállok: Egymás mellett, Itt vagyok. Ebből az utóbbit eléggé bírták, ami nagyon jó érzés. Az Itt vagyokkal megjártuk Cannes-t az idén. Számomra nagyon nagy dolog, hogy beválogatták a filmet, és új lendületet is adott. Egy ideje elkezdtem dolgozni egy nagyjátékfilm terven, de még nagyon az elején vagyunk, illetve a pénzszerzéssel is lesznek valószínűleg problémák, szóval beláthatatlan a jövő.