Bajári Levente, balett-táncos
A Magyar Nemzeti Balett első magántáncosa vagyok, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy érdemben és korban egyaránt pályafutásom csúcsán vagyok. Rengeteg szép szerep és díj, és persze verejtékes munka vezetett idáig. Boldognak érzem magam, mert amiről gyermekként álmodtam, megvalósult, és ezt nem mindenki mondhatja el magáról. Megszállott vagyok a hivatásomban. Nemrég alkotóként is debütáltam, koreográfiáimmal bejártam a világot. Most is egy új duetten dolgozom partneremmel, múzsámmal, segítőmmel, Pazár Krisztinával, amelyet novemberben mutatunk be az Operaház színpadán. Előbb azonban részt veszünk a Világsztárok az Operában Balettgálán, amely szeptember 25-én kerül megrendezésre. Mellette a repertoárdarabokban táncolok, az Elfújta a Szélben Rhett Butlert alakítom, a Romeó és Júliában a címszerepet. A jövőmet mindenképp színház-közelben képzelem el. Remélem, később kiforrott koreográfusként működöm majd, és számos tervem valósul meg a színpadon. Feladatomnak érzem továbbá az új generáció kinevelését, igyekezni fogok úgy átadni szerepeimet a fiatalságnak, ahogyan az nekem örömet, élvezetet okozott. Szeretném, ha ez a műfaj mindig fennmaradna, és méltó helyet foglalna el a művészetben. Nem titkolt vágyam egyszer egy saját balettegyüttest vezetni, és sikeressé tenni.

Posted 2 years ago 1 note View high resolution
Notes:
-
tmblrmailfor likes this
-
szabadon posted this